Töltés

Minőségirányítási rendszer 3.

A 2015. évben indított minőségirányítási rendszer alapfunkcióinak bevezetése az előre tervezett ütemezésnek megfelelően 2015. novemberében megtörtént, amellyel az utolsó fejlesztési ütem az éles tesztelés is kezdetét vette.


A helyszíni telepítés során felmerülű kihívások megoldása után mindannyian elégedetten nyugtáztuk, hogy a rendszer kifejezetten könnyen kezelhető a felhasználók számára. Megrendelőnkkel karöltve elvárásunk volt, hogy maximálisan támogassuk dolgozók munkafolyamatait, amelyet az elsődlegesen napok során kapott felhasználói visszajelzésekre épülű továbbfejlesztések formájában valósítottunk meg. A felhasználókkal történő közös munka kölcsönösen kiváló alkalmat biztosított a munkafolyamatok során jelentkező kihívások és a rendszer funkcióinak pontosabb megismerésére.

A felhasználói felületeken végzett optimalizálások mellett a vezetést támogató funkciók véglegesítése volt a másik kiemelt feladat. Mivel a novemberi indulás után már reprezentatív mennyiségű éles adat állt rendelkezésünkre, minden adott volt, hogy a vezetőség is használatba vehesse a számára kialakított felületeket, illetve kimutatásokat. Az elsődlegesen három hónap közös munkája után érkeztünk el arra pontra, hogy elmondhassuk, a rendszer Megrendelőnk elvárásait teljesíti, beleértve ebbe a stabil és következetes működést, ami szintén kulcsfontosságú a 24 órában üzemelő környezetben.

A rendszer éles bevezetése óta több, mint 60 ezer terméket termelt Ügyfelünk, amely mindegyikéről pár kattintás segítségével képes lekérdezni az összes releváns tulajdonságot, beleértve az alapanyagok tulajdonságait, a gyártást vagy minőségellenőrzést végző kolléga személyét, a termelő gép számát vagy a terméket magában foglaló szállítmány számát.


Az általunk szállított megoldás segítségével Megrendelőnk újabb lépést tett minőségpolitikájának megvalósításában, amely továbbnöveli tevékenységük üzleti értékét.

 
Az oldal tetejére!